A dzsessz gyökerei a nyugat-afrikaiak kulturális és zenei kifejezésmódjában, az afro-amerikai zenei hagyományokban (például blues, ragtime) valamint az európai katonai zenekarok zenéjében találhatóak meg. A 20. század elején az afro-amerikai közösségekből indult ki és az 1920-as évekre vált nemzetközileg is ismerté. Innentől kezdve fokozatosan vált meghatározó zenei stílussá a világban, amely jelentős hatással volt/van a többi zenei irányzatra is.

A dzsessz ma is folyamatosan fejlődik, új stílusok folyamatosan jelennek meg.

Társműfajok

Acid jazz – Calypso jazz – Jazz blues – Jazfusion – Jazz rap – Nu jazz – Smooth jazz Társműfajok Acid jazz – Calypso jazz – Jazz blues – Jazz fusion – Jazz rap – Nu jazz – Smooth jazz

Jellemző hangszerek:

gitár, basszusgitár, szaxofon, harsona, zongora, klarinét, trombita, nagybőgő, dob, ének

A dzsessz gyökerei a blues-ban találhatóak meg, ami az Afrikából származó amerikai rabszolgák és az ő leszármazottjak népzenéje volt. Ebben a zenében erősen érezhető a nyugat afrikai kulturális és zenei hagyomány ami a fekete zenészek városokba költözésével folyamatosan fejlődött.

Korai dzsesszes hangzások már felfedezhetőek voltak a századfordulón népszerű szabadtéri vagy táncos összejövetelek zenéjében (marching band music, dance band music). Az itt használt hangszerek adják meg ma is a dzsessz alaphangzását: rézfúvósok, sípok és dobok.

Fekete zenészek sokszor indulnak ki a menetelésre, masírozásra írott dallamokból, azok szerkezetéből és ritmusából, azonban a "North by South, from Charleston to Harlem" kutatás szerint (National Endowment for Humanities) "...a fekete zenei játékmód (beleértve a ritmust és a dallamot is) igyekezett kitörni az európai zenei hagyományok kereteiből annak ellenére is, hogy európai hangszereket használtak. Ez az afrikai-amerikai érzés, amely újrafogalmazta a dallamokat és átalakította a ritmusokat vetette el azt a magot, amelyből később a nagy fekete muzsikusok kinőttek." Sok fekete zenész élt meg abból, hogy az afro-amerikai hagyománynak megfelelően kis zenekarokkal temetéseken zenélt New Orleans-ban. Ezek az afrikanizálódott zenekarok tevékenyen részt vettek a korai dzsessz népszerűsítésében és terjesztésében. Keresztül kasul utazgatva a délen lévő fekete közösségekben és meglátogatva az északi városokat ők voltak azok a pionírok, akik finomították a zene sírós, rekedtes, szabad, szakadtas ragtime hangzását és kialakították az elegánsabb, kifinomultabb swinget.

Zsenialitása ellenére a korai dzsessz szerény, népzenei gyökereivel elsősorban az önmaguk által képzett zenészek terméke volt. A polgárháború után északon és délen egyaránt kialakult egy hálózat a feketék által alapított és üzemeltetett szervezetekből, iskolákból, polgári közösségekből, amelyeknek csak egyike volt a Jenkins Orphanage (Jenkins Árvaház). A tanulási lehetőségek bővülésével egyre nagyobb számban végeztek fiatal, képzett afro-amerikai zenészek, akik közül sokan klasszikus európai zenei oktatást kaptak. Ebbe a zeneileg is képzett új hullámba tartozott Lorenzo Tie és Scott Joplin. Joplin apja korábban rabszolga volt, azonban anyja már szabadnak született. 11 éves koráig önmaga tanulta a zenét, amikor is egy klasszikus zenében jártas német emigráns vette a kezei közé őt Texarkana-ban (Texas, USA).

Az 1890-es évekbeli Jim Crow nevével fémjelzett faji elkülönítő törvény miatt a meglévő zenekarokból kizárták a tehetséges, gyakorlott afro-amerikai zenészeket. Ezeknek a zeneileg képzett fekete dzsesszzenészeknek a képessége az átállásra és egy íratlan, improvizatív zenei műfajnak a megértésére felbecsülhetetlen szerepet játszott a kialakult stílus fenntartásában és elterjesztésében, különösen a hamarosan eljövő nagyzenekarok időszakában.